69.rész- End?- Tanya

Nos,elérkeztünk az utolsó részhez...Tudom,hogy nagyon-nagyon régen jelentkeztem új résszel... Lesz 2. évad,tervezem legalábbis :) Remélem,mindenkinek tetszeni fog ! Csók: T.

Gépek csipogására ébredtem. Már megint. Hihetetlen,hogy újra itt kötöttem ki... A nővérek hangos trappolása a folyósón,a beteg nénik és bácsik lassú menetelése,a fiatal látogatók... Egy pillanatra minden egybefolyt. Próbáltam visszaemlékezni,hogy mi is történt,de ez nem volt olyan egyszerű,mint ahogy elképzeltem. A fejemben csak egy kép maradt meg: Liam arca. Ekkor tudatosult bennem: megkérte a kezemet. Hogy lehetett ilyen felelőtlen?! Hogy akarhatja összekötni velem az életét?! Nem értettem őt. Annyi lányt megkaphatott volna...

Gondolatmenetemet egy halk kopogás zavarta meg,majd nyílt az ajtó és megpillantottam egy kis fejet. A húgomat.

-Tanya,végre jólvagy – mondta mosolyogva. Arca gondterheltnek tűnt,karikásak voltak a szemei,mintha nem aludt volna napok óta.  Közvetlen az ágyamhoz jött,megölelt. Ahogy nyúltam volna felé,észrevettem,hogy infúzióra vagyok kötve. Kiszáradtam.

-Igen,próbálkozok... –  a hangom rekedt. –Mi történt?

-Elájultál – sóhajtott egy nagyot. – Liam telefonált anyuéknak,hogy jöjjenek gyorsan,mert nagy baj van veled... –  le kellett zárja a szemét egy pillanatra,nehogy kibuggyanjon a könny. A szívemre is tehettek volna egy infúziót,mert ahogy néztem a húgomat,olyan volt,mintha tőrt szúrtak volna belé.

-Hé,semmi baj,mostmár minden rendben lesz – mosolyogtam rá. Legalábbis próbáltam mosolyogni rá. Nem is értettem,mi van velem.

Megint kopogtak. De fontos személy lettem hirtelen... Liam nézett be az ajtón, megfagyva nézett rám. Csak ezt a nézését ne... A szemében annyi szomorúság gyülemlett fel,hogy tudtam,mi a döntésem... Nem szabad,hogy szomorú legyen. Többé már nem. Miattam már nem.

-Bejöhetek? – megköszörülte a torkát,és várta,hogy bólintsak. Hát bólintottam.

A húgom kiment a szobából,magunkra hagyott minket.

  –Hogyvagy? Nagyon megijeszetettél,már azt hittem,valami komoly,és én nem is ... –leintettem. Nem szeretnék most ebbe belekezdeni. Csak menjen,aminek mennie kell.

-Figyelj,Liam... Szeretlek. Te is szeretsz engem. Boldogok vagyunk,legalábbis boldogok voltunk... De ez most még nekem túl gyors. Egy eljegyzés... Kicsit korai lenne a mi korunkban. Te nem így gondolod? – Úgy ült ott,velem szemben,mint egy kisgyerek,aki nem tudja elképzelni,hova tették a  játékkocsiját.  A szívem megint megszakadt,de ez a helyes... Tudtam,hogy ahhoz,hogy boldog legyen,el kell engedjem. Nem örökre,de egy időre biztosan.

-De én boldog vagyok melletted... Szerintem  jól megvagyunk,és én... szeretlek,hidd el nekem,de várhatunk,ha ezt szeretnéd,és majd pár év múlva újra felteszem a kérdést és akkor minden rendben lesz...- a szemében annyi remény sugárzott,hogy én is elhittem,amit mond. De nem – utasítottam el a szívemnek egy kis remény-hangját. Nincs helye reménynek. Ebben a kapcsolatban nincs. Ígyhát kőkeménnyé formáltam lelkemet,szívemet és szembenéztem azzal,amit NEM sorsnak neveznek,hanem önös érdekeknek.

-Nem,Liam...- meg se próbáltam mosolyogni. Felesleges lett volna. Szomorú. Megtört. Reménykedő. – Neked most másra kell koncentrálnod. A zenei karrieredre. A saját életedre. Én ebbe nem illek bele... Sajnos. Én csak azt szeretném,hogy ne haraggal váljunk el. Nem kérem a barátságot,mert nem fog menni. Csak azt szeretném,ha megértenéd,mit miért teszek és tettem.

Egy nagy sóhajtás töltötte be az egész szobát. Ez a sóhaj a lelkemig hatolt. Ami most kőből volt. Ezidáig. Éreztem,hogy valamit mentenem kell ebben a helyzetben...

-Szeretnék pihenni,kérlek... – lehunytam a szememet,mert féltem,meglátja a könnyeimet,ami a bal oldalon folyt le,jelezve; innen csak a szenvedés jön,na és a bűntudat. Hogy lehettem ilyen szívtelen? Magamra sem ismerek...

Nem köszönt,nem is nézett rám. Nem is vártam el. Csak csendben,ahogy jött,úgy távozott az életemből,gyorsan és hirtelen. Ahogy kiért,éreztem,hogy nem bírom tovább visszatartani  a sírást,és megtörtem... Hagytam,hagy follyanak a könnyeim végig az arcomon,egy-kettő a párnára huppant. Legalább a kórház kap egy kicsit a szomorúságomból...

68. rész-When love takes over-Darcy

Harry hevesen rázott. A digitális órára tekintettem, 4:43. Hírtelen visszatérni a valóságba az álomból, kisebb fejfájást okozott. Kezemet a fejemhez kaptam. Olyan valósághű volt, ahogy a lányomat a kezembe tartottam és Harry is velünk volt. Totális zavar van a fejemben.

- Minden rendben?- kérdezte aggodalmasan. – Kapálóztál és kiabáltál.

- Azt hiszem…- ziháltam. Kissé zaklatottan de visszahajtottam fejem a párnára. Lekapcsolta az éjjeli asztalon lévő lámpát így végleg sötétség lett.

- Bújj ide.- nyújtotta kezét felém. Közelebb kúsztam hozzá, olyan közel hogy éreztem hátamnál a mellkasát. Egyik keze a derekamon pihent másik keze a feje alatt.

- Harry…-suttogtam, mintha lenne még valaki akit nem szabadna felkelteni.

- Igen?- halkan válaszolt.

- Ugye –lenyeltem a torkomban lévő nagy gombócot és kiböktem.- ugye nem lehetek terhes?

- Elég kicsi a valószínűsége, drágám. Emiatt ne aggódj-dörmögte fülembe.- Most csak aludj. Holnap, azaz ma megyünk vissza. Ki kell pihenned ezt a mozgalmas hetet.

- Szeretlek.- megszorítottam kezét és még közelebb bújtam hozzá.

Egy édes hangra lettem figyelmes „Jó reggelt édesem”, mondta. 1000 ’jó reggelt’ közül is felismerem az övét. Látni akartam őt, azonnal. Szemeimen mintha tonnányi súly lett volna, úgy kellett megerőszakoljam magam hogy végre kinyíljanak. Rettentő világos volt, égette a szemem. Újra próbálkoztam, sikeresen és voálá. Ott állt ő, a fényben. Felismertem alakját, haja formáját, testtartását. Imádom.

- Éhes vagy? Ha igen, ha nem, ezt meg kell enned. – letett elém egy tálcát amin 2 óriás tányér púposra pakolva palacsintával.

- Te fel akarsz hizlalni?- förmedtem rá, de valóan éhes voltam.

Kuncogott.

- Egy sima kösz is elég lett volna.- mosolygott, egy puszit nyomott a homlokomra és kiment a szobába ismeretlen okokból.

Kettesben maradtam a kajával. A gyomrom üzent hogy éhes így hát neki is láttam. Mennyei ízek kavalkáda. Igaz hogy csak palacsinta, de az biztos hogy Ő tudja, hogy kell jól elkészíteni.

Miután egy tányérral elpusztítottam, próbáltam már csak udvariasságból megenni a másikat is, meg mert isteni finom. Úgy tele voltam, hogy még 2 falat és magamtól kipukkanok.

Visszafeküdtem, csak a plafont bámultam és a hasamat simogattam.

- Rossz híreim vannak, hercegnőm. -toppant be Harold. Ahogy meglátta hogy a nagy részét megettem a kajának és hogy úgy fekszek az ágyon mint aki a halálán van, elmosolyodott.

- Figyelek.- nyöszörögtem.

- Remélem azért ízlett.- megköszörülte torkát és komolyra váltott.- Szóval, az előbb hívtak, hogy nekem majd csak holnap kell vissza menjek. Ma még lesz pár interjú meg hasonlók.  Szóval ha sietek akkor még visszaváltják a jegyedet a holnapira.

- Micsoda? Nem…nem kell, 1 nap az semmi - mondjuk nélküle így nem éppen igaz- ma hazamegyek, te meg jössz holnap. Anya mára vár, és nemkicsit lenne kiborulva ha még húznánk a „nyaralást”.- mutogattam idiótán.

- Úgy volt, hogy együtt megyünk. 10 perc alatt elintézem. – piszkálta a telefonját közbe magyarázott.

- HAROLD EDWÁRD STYLES!- szóltam rá erőteljesen.- Nem.

- Akkor ha te ennyire ma akarsz menni, jobb lesz ha nekiállsz pakolni. 3 óra és indul a gép.- szigorúan mutogatott a szétdobált ruhákra majd sarkon fordult és kiment.

 Igaza volt. Ekkora kupit szinte még sosem hagytam magam után. De hát, ha minden éjjel ugyan úgy telik… mozgalmasan, akkor az ember nem ér rá pakolászgatni. A reggelünk is elfoglalt volt szóval kevés időt tudtunk a takarításra szánni.

- Igazán segíthetne Mr Styles.- kiabáltam utána és rácsaptam a paplanra. – Maga is tettes!

- Parancsol? –állt meg az ajtóban csípőre tett kézzel

- Jól hallotta. Igazán kivehetné maga is a részét a munkából. –grimaszoltam rá.

- Na majd mindjárt meglátod, hogy miből veszem ki a részem.- vigyorgott kajánul.

- Ójaj. Most félnem kéne?- pimaszkodtam.

Lassan elindult felém, mindvégig a szemembe nézett. Mikor elért az ágy végéhez, lerántotta a takarót rólam.

-Erre nem lesz szükségünk!- ledobta a földre majd rám vetette magát.

67.rész- Return -Darcy

5 év telt el azóta, hogy elhagytuk Los Angelest és visszajöttünk Londonba. Rettentő sok minden megváltozott. Harryvel még együtt vagyunk, nem mondhatom, hogy ezalatt a 3 év alatt sosem volt egy olyan percünk sem amikor agymás agyára mentünk vagy, hogy nem akartak minket szétszedni. De igazából nem is tudtak volna. Akkor, azon a nyáron történt valami ami örökre összekötött minket. Minden olyan gyorsan történt.
Miután visszatértünk Nagy-Britanniába, Louis megkérte El kezét, és ő igent is mondott. 1 hónapra rá volt az esküvőjük. Harry már ott célozgatott , hogy szeretne majd elvenni. Akkoriban sokszor émelyegtem, és előbb utóbb kiderült, hogy állapotos voltam. Túl fiatal voltam még... de így utólag, nem bántam meg. Sőt...
Egy gyönyörű kislányt hoztam a világra, akit Emily-nek neveztünk el. Az mi szőke fürtös hercegnőnk.
Los Angelesbe költöztünk abba a házba amit Hazza vett.

Ez a kép Emily 4. szülinapján készült:

66.rész.-Euphoria-Darcy

Az elmúlt 2 napban életem csúcspontján voltam. Egyrészt, hogy  az angyalok városában lehettem, másrészt pedig életem értelmével. Voltunk városnézésen, de csak diszkréten. Nehezen tudtunk kettesben eltölteni az időt, a városközpontban. Mindig vele voltam, akár hova is mentek így kevés időm maradt ténylegesen megcsodálni a várost. Habár vásárolni akadt időm, amíg ők interjút adtak. Jómagam is kisebb hírnévre tettem szert, azáltal, hogy Harry barátnője vagyok. Hihetetlen miket nem képesek írni. Számtalan újságban olvastam megszámolhatatlan mennyiségű hazugságot rólunk, rólam. Volt olyan, hogy összeköltöztünk Los Angeles-ben, meg hogy eljegyzett... vagy a mézes heteinket töltjük itt aztán szakítunk de volt olyan is, hogy ez csak érdek kapcsolat és a menedzsment találta ki. Kész röhej.

- Los Angeles Baaabyyy! - kiabáltam ki a fedetlen kocsiból kezeimet az égnek emelve, hajamat a szél fújta össze-vissza.

- Ennyire élvezed? - kuncogott Harry a volánnál.

- Nem is tudod elképzelni mennyire. - másztam vissza. - Olyan jó, hogy végre kettesben lehetünk. - Hajtottam a fejem a vállára.

- Jó ezt hallani. -hajtotta fejét az enyémre.

- Ha hazaérünk, mit csináljunk? - kérdeztem. Fejem még mindig vállán pihent.

- Haza... ez tetszik. - hallottam hangján, hogy mosolyog. Amikor ő mosolyog, nekem is felfelé görbül a szám.

- Harooold. - fogtam arcát két kezem közé majd egy csattanós puszit nyomtam rá. 

A délután összebújva filmeket néztünk. Azon agyaltam, hogy az ember néha bele se gondol mennyi boldogság is várhat rá, ha megtalálja a számára tökéletes tárast. Sokan csak végigszaladnak az életükön valakivel, akit nem is igazán szeretnek és nem ismernek. Én kijelenthetem, hogy testestül, lelkestül beleszerettem ebbe a srácba. Elrabolta a lelkem, minden gondolatom hozzá fűződik, ha nem vagyok vele hiányolom és féltem, féltem a sok csajtól... de megbízom benne hiszen ez egy kapcsolat alapja; a bizalom. Bár néha úgy érzem kicsit unja már, hogy nem léptünk még egy fokkal feljebb a kapcsolatunkban. Ha arra kerülne a sor, beparázok. Az első lenne és nem akarok bénázni de nem akarom cserben hagyni sem.  Megbeszéltük, hogy én szedem a fogamzásgátlót és így nem lesz szükségünk a 'zoknira'. Próbálkoztunk is már, de vagy én tántorodtam meg vagy ő nem akart fájdalmat okozni nekem.Tudom, hogy ő már tapasztaltabb és mint említettem, bízom benne de a kételyek...

- Figyelj, kicsim. - szólalt fel Hazz és elkezdte simogatni a hátam.

- Hallgatlak. - suttogtam.

- Ha megkérnélek rá, bemennél nekem valamiért a központba? 

- Persze. De ha szabad megtudnom, miért? - ültem fel és kérdően néztem rá.

- Öhm...  twixért. - bökte ki.

- Te most szórakozol velem? - húztam fel a szemöldököm. - Te egy kicseszett csokiért küldesz el?

- Hé! Az TWIX! - tárta szét karjait.

-Szóval jobban szereted a te khm csokidat mint engem. Oké... megjegyeztem. - álltam fel és felkaptam a pénztárcám és elindultam kifelé. 

Leintettem egy taxit és megmondtam neki, hogy a lehető legközelebbi élelmiszer boltba vigyen el. 5 per alatt oda is értünk ahol egy pár csajszi sikítozva közelített meg.Megbombáztak kérdéseikkel. Esküszöm nem értem őket... 'Istenem de szeretlek. Te vagy a példaképem. Hol van Harry? Csinálunk képet? Megölelhetlek? Aláírnál nekem valamit? Ti vagytok a legcukibb pár a világon." Ennyi mindent nem volt képes befogadni az agyam egyszerre. Lezártam egy egyszerű ühüm-el mindenkinek majd miután megvettem a kért édességet beszálltam a taxiba.

- Harry. megjöttem. -kiabáltam be közbe lerúgtam magamról a cipőm. Nem hallottam választ. - Minek kellett... - folytattam volna én, de megláttam a földre szórva vörös és fehér rózsaszirmokat. - Hazz? - kíváncsian követtem a szirmokat. A hálóba vezettek, az ágyig. Mikor megláttam egy óriási szívet szirmokból kirakva, éreztem hogy egy kéz megérint majd átkarolja a derekam. 

- Tetszik? - dörmögte a fülembe.

- Harold Styles - fordultam felé és megcsókoltam. 

- Akkor igen. - kajánul mosolygott. 

- De még mennyire. - vettem a célzást. 

Felugrottam az ölébe majd őrülten csókolni kezdtem. Éreztem, hogy itt az idő. Az ágyra vetette magát velem együtt. Csak annyit kérdezett 'szeretnéd?' amire csak bólogatni tudtam. Szenvedélyesen csókolt, úgy mint a filmekben. Megszabadított a ruhámtól, de én sem tétlenkedtem. Csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg.

 Eszméletlenül jól csinált mindent. Odafigyelt rá, hogy mindkettőnknek jó legyen és jó is volt. Egész éjjel kifáradhatatlanul együtt voltunk. Miután többször is végigsöpört az eufórikus érzés a testemen eldöntöttem, hogy én szeretem ezt, szükségem van erre.

(10 elolvatsam 5 kommi és folyt.) 

65.rész- In Venere Veritas...-Tanya

Köszönöm a visszajelzéseket,megpróbálok elfogadhatót írni. Csók,T.


Az emberek sosem érzik magukat elég érdemesnek arra,hogy szeretetet kapjanak. Vannak,akik kapnak,de olyan sokat és mindezt olyan kevés idő alatt,hogy nem is tudják és nem is áll módukban megbecsülni. Amikor szeret valaki,tisztán,igazából,teljes szívéből,amikor minden gondolata te vagy,téged lát mindenkiben,és ha elválnak útjaitok,téged keres mindenkiben,az már magában egy szeretetet sugároz. De ha a szíved tüze elaludt,nem is érzékelsz semmit... Semmit.
Éled a napokat,órákat,perceket,másodperceket... Mindezt olyan módon,hogy semmit sem érzékelsz a külvilágból. Csak élsz. Csak lélegzel. Semmi mosoly,semmi vidámság,csak élsz. Leéled a napjaidat,az évek telnek,és mire észbekapsz,minden embert elveszítesz magad körül.
De én pont Őt nem akarom soha elveszíteni... Pedig elfogom.


-Tanya,hahó!-lengette meg előttem a kezeit.-Itt vagy még?!
Gyors megráztam a fejemet,az aggasztó és ijesztő gondolatokkal együtt,és próbáltam reálisan gondolkodni...Reálisan válaszolni.
-Persze,ne haragudj...Gyere,üljünk le.-azzal levezettem a nappaliba. Gondterhelt arccal ült le mellém a kanapéra.-Nézd... még annyira fiatalok vagyunk. Senki és semmi nem tud elvenni tőlem... Tudom.
Szemeit rámfüggesztette,nem értette a válaszomat. Pedig igazán megérthetne. Ahogy én is megértem őt.
-Miért így állsz hozzá a dolgokhoz?! Nincs semmi vesztenivalód...-szemében szomorúság tükröződött.Az utolsó mondatot kár volt kimondania.
-Méghogy nincs vesztenivalóm?! De,nagyon is van! Mindent elveszíthetek,érted?! Mindent. Itt a nyertes,bárhogyan is lesz ennek vége,Te leszel.-persze,hogy felháborodok! Sajnos Liamben nagyobb volt a megsértettség...
-Vége?! Miért lenne ennek vége?!-Olyan gyorsan felpattant,hogy az útját nem is láttam,csak azt,hogy egyszer már állt,és nem ült. Jó,lehet,hogy túlreagálom,és nem kellett volna ezt mondanom,a vége szó elég érdekesen veti ki magát. Muszáj innen kimennem! Én ezt nem bírom... Ám Liam nem tágított.Megragadta a kezemet,és visszahúzott magához. Az arca kifejezéstelen volt,és ez mindent megtört bennem. A következő pillanatban már a karjaiban voltam,elernyedt testemet rábízva,a sötétség hívogató szavának eleget téve ájultam el...

Folytatás 10 elolvastam és 6 komment után :)

64.rész-Lego House-Darcy

Hello ismét! Nagyon örülök, hogy van még egy pár feliratkozónk és hálás vagyok a díjakért is! :)

Ja és még annyit, hogy szavazzatok!! :)

Imádlak titeket!

D. Xx

Remegő kezeimmel arcát tapogattam.Jellegzetes vonásait azonnal felismertem. Ő volt az.Végigvezettem újaim körbe az arcán, majd a szájánál megálltam, majd vissza fel és a hajába túrtam.Látni akartam végre az igéző szemeit, a csábító mosolyát és azokat az imádni való göndör fürtjeit.Le akartam tépni magamról a kendőt, hogy végre láthassam arcát, de megragadta a kezem.

- Még nincs itt az ideje.- mondta rekedt hangján. A mosolyom halványodni kezdett az arcomon. Rettentő idegesítő dolog, ha ott vagy Vele és nem láthatod őt sem, sőt semmit sem. Apró csókot nyomott homlokomra majd felkapott és úgy indultunk el. Hallottam, ahogy a víz a partot mossa de semmi mást ami elárulná mégis hova megyünk. Mikor már szólásra nyitottam a számat, éreztem, hogy egy lépcsőn visz fel.

Mégis hol lehetünk?! 

Ahogy felértünk, megállt és lerakott. Végre szilárd talaj volt a lábam alatt. Megigazítottam kicsit felgyűrődött ruhámat majd elkeseredett sóhaj hagyta el szám.

- Türelem. Már csak pár perc.-suttogta a fülembe. Egy korlátig vezetett ahol mögém állt és karjait a derekam köré fonta.-Most leveheted.
Óvatosan kikötöttem a kendőt, szép lassan elvettem a szemem elől is. A táj, lélegzetelállító volt. Ahogy a lemenő nap sugarai megcsillannak a víz tükrén. Mintha ismerős lett volna a hely. De még sosem jártam itt.
- Itt forgattuk a What Makes You Beautiful-t.- válaszolta, mintha a gondolataimba olvasott volna.
- Gyönyörű.- sóhajtottam.-Piszkosul hiányoztál.-fordultam meg.
- Nem gyönyörűbb nálad.-közelebb hajolt, majd puha ajkait az enyéimre tapasztotta. Szenvedélyesen csókolt, mint még eddig soha.Eddig azt gondoltam, valami baj van. De ezzel a csókkal bebizonyította, hogy minden rendben van köztünk.
- Szeretnék mutatni neked valamit.-duruzsolta a fülembe csókunk után. Én még a csókja hipnózisa alatt voltam, szemem ajkáról vándorolt végig az arcán egészen szemeiig.Csillogtak, mint mindig.
- Nem volt mára elég a meglepetésekből?- pislogtam rá.
- Ez még csak a kezdet volt.- mosolygott egy nagyot és felém hajolt, de kitértem előle.
- Akkor gyerünk.- gúnyolódtam.- Kíváncsi vagyok.
- Hosszú még az éjszaka. Ráérünk.- majd megfogta a kezem és kéz a kézben sétáltunk le a lépcsőn, majd a parton mígnem egy házhoz értünk.
- Hogy tetszik?- mutatott a ház felé.
- Mi?- megdöbbenten álltam azzal a ténnyel szemben, hogy Ez lenne a meglepetés.
- Megvettem a házat. Magunknak.-megvakarta tarkóját zavarában.- Nem tetszik, ugye?
- Uram isten. Te megőrültél?-csusszant ki a számon e pár szó.-Hogy a fenébe ne tetszene. De mégis miért?
- Mindig is szerettem volna, egy tengerpart melletti saját házat. Most legalább volt indokom miért megvenni, és ez a ház egyszerűen tökéletes nekünk.-mondta izgatottan.Kezei nyilván izzadtak, így pólójába törölte azokat.
- Mármint neked és nekem?-értetlenkedtem... habár ő nem beszélt érthetően.
- Ha az élet nem szól közbe, akkor veled szeretném leélni az életem, itt!-Könnyek szöktek szemeimbe, szavai hallatán.

Bocsi, de kicsit rövid lett:\ igyekszem hozni a következőt :)

Véleményt azért elfogadok :)Xx

Kérdés. T.

Sziasztok. Egy kis közvéleménykutatást szeretnék végezni. Mint tudjátok,nem nagyon írok mostanában,mert nem érzek magamban annyi "tehetséget",hogy normális történeteket tudjak írni.
Ezért fordulok hozzátok,hogy megtudjam,érdemes-e írnom,vagy sem.
Szeretném mindenki véleményét kikérni,mert ez egy fontos dolog számomra,és ha nektek tetszik a Tanya-s élettörténet és annak megformálása,akkor folytatom...

Sok csók,
T.