43. rész- Everybody is waiting...-Tanya

Az elmúlt napokban visszataláltam magamba,és végre rájöttem,ki is voltam. Új életemet főként a barátommal töltöttem. Próbáltam mindennel és mindenkivel megbékélni,és végre elkönyvelhettem magamban egy sikerélményt. Az anyámmal is javult a kapcsolatom,a húgom pedig engem tekintett példaképének,de ettől függetlenül még flegmáskodott velem. Gyerekek...

Pedig magamat is gyereknek éreztem,a rózsaszín köd szépen ellepte az agyamat,és egyre erősödtek az érzelmeim Liam iránt. Ám egy napon szépnek induló napon a szerelmünknek meg kellett küzdenie a világ rossz és ártó dolgaival,és jelen pillanatban,ahogy sírdogáltam egyedül és gondolkodtam,úgy véltem,vesztésre áll. Mit is vártam!? Elvégre még csak pár hónapja voltunk együtt,semmi olyasmi sem történt,ami mégjobban egymáshoz köthetett volna minket. De mégis meg kellett jelennie...

-Mindent elrontott !-üvöltöttem. -Mindent elrontottam...-nyögtem erőtlenül. Az arcomon egy kósza könnycsepp épp kereste az utat lefelé,ahol végre nagy sebességgel csapódhat vagy a kezemre,vagy a térdemre.
A csengőhangom dallamait dúdolva ringatóztam. Lent hagytam a telefonomat,ha keresnek,tudom,ki az... Én pedig pont rá nem voltam kíváncsi. Soha többé nem akarom látni,és azon leszek,hogy a szívemnek is bemeséljem ezeket. Nem akarom látni őt... Nem szeretem... Nem vagyok normális... Ő sem volt az...

Egy kocsiajtó-csattanás ébresztett fel. Elaludtam volna!? A könnyek az arcomhoz száradtak,az orromat is ki kellett volna fújnom,de sajnos szegény hosszú újjú pólóm bánta meg a dolgot. Amennyire erőm engedte,feltápászkodtam,és kikukucskáltam az ablakon. Egy sötét autót láttam,de megpróbáltam nem életjelet adni. Az ajtón haragos öklök ütődése hallatszott.

-Tanya,nyiss ajtót ! Tudom,hogy itthon vagy ! Nyisd ki !- a kezem remegni kezdett,és imádkoztam,hogy az ajtó kibírja féktelen dühét...