50.rész- To say goodbye...-Tanya

Enyém az 50. rész,és ez egyben a Tanya-s részek befejezését jelenti. Nem volt nagy kedvem írni,bevallom,de itt az évadzáró rész.

Az események okozta sokk egész éjszaka kitartott. A sírás folyamatosan kerülgetett,hiába akartam megszabadulni a fojtogató érzéstől. Az emlékezetemben folyamatosan lejátszódott a jelenet... Danielle.Liam.Csók. Danielle.Liam.Csók. Újra. Újra. Újra. Semmi másra nem tudtam gondolni,csak erre a jelenetre. Hihetetlen... A magány és az elkeseredés hálóként fogta körbe a szívemet. Meg akartam szabadulni ettől az érzéstől ! Nem akartam többé ezekre a borzalmas emberekre gondolni. Ahogy ültem lent a földön,eszembe jutott egy ötlet. Talán kitalálták ezt előre!? Kitervelték? A naivitásom az egekben,a képzelőerőm dupla annyi. Hiába,nem tudtam megszabadulni ettől a feltevéstől.

Ahogy teltek a napok,Liam betartotta az ígéretét. Legalábbis betartotta,amit mondtam neki. Nem keresett,nem írt sms-t,nem küldött e-mailt. Ő is így felejt,gondolom. Semmi értelme nincs így a dolgoknak. Nem is értem,hogy gondolhattam,hogy ez valahogy működni fog. Én,a kis elvakult csaj,mit is vártam!? Sosem leszek többé szerelmes. Inkább élek boldogtalanul,mintsem összetörve. Vállalom a kockázatot,hogy nem leszek feleség,nem kell kimondjam a boldogító igent,nem szülök gyereket,pedig akartam. Mindent akartam. Minden felsorold dolog a terveim között szerepelt. De mindhiába,nem bírnám ki mégegyszer ezt. Nem találom önmagamat,és ez rémiszt meg. Hihetetlen,milyen hamar feladja az ember,ha valami nem úgy sikerül,ahogyan eltervezte.

A hónapok röpdöstek,én pedig egyik napról a másikra jobban lettem. Legalábbis próbáltam elhitetni magammal ezt. A többiek bevették. Mégis elmegyek innen,jó messzire. Menekülőre fogom a dolgokat,és Californiába költözöm,ahol nyugodtan élhetek. A veszély ott is fogható lesz,mert bármikor jöhet egy srác,aki le akar venni a lábamról,de én nagyban elzárkózom majd mindenkitől. Csak magamnak élek ezután.

Eljött a búcsúzás ideje. Mielőtt mindenkitől elköszöntem volna,aput is meglátogattam. Tőle csak lélekben tudok elbúcsúzni,de örökre ottmarad,a szívem legelőkelőbb helyén. Anyu és a húgom nem akart elengedni,de látták rajtam,hogy így lesz a legjobb,hát beletörődtek. Szorosan megöleltem őket,hogy érezzék,sosem fogom elhagyni őket. Furcsa ez a búcsúzás. Sosem volt részem ilyesmiben,de tudom,ha visszatérek ide,egy új emberrel fognak találkozni. Remélem,hogy így lesz.

A gépem 13.30-kor indul,de már 1 órával előtte ott kell lennem,és alá kell írnom az iratokat. Mire észrevettem,hogy elszaladt az idő,kénytelen voltam gyorsra fogni az ölelések sorozatát.
Bedobáltam a csomagtartóba a cuccomat,majd behuppantam a volán mögé,és heves integetések közepette kifordultam abból az utcából,ahol az egész életemet töltöttem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon... Mi lesz ezután velem?

Mikor odaértem,még pont beleestem az 1 órai keretbe. Remek. Gyorsan aláfirkantottam mindent,majd futva megkerestem a terminálomat. Felraktam a poggyászomat a csíkra,és elindultam a kapu felé,ahonnan a repülőm elindul. Elhatároztam,hogy nem fogok se sírni,se hátra nézni többé. Magabiztosan haladtam előre,ám ekkor egy ismerős hang a nevemet mondta,ordítva szinte. A lábamat mintha leragasztották volna,hiába is akartam volna megmozdulni,nem sikerült volna. Gyorsan megfordultam,és a látványtól megdobbant a szívem...Újra.