2012. augusztus 1., szerda

63.rész-Can't Stand it-Darcy

Tényleg bocsi, hogy későn hoztam a részt, de nagyon de nagyon nehezen vettem maga rá, hogy megírjam. Kín szenvedés volt:') de komolyan:\ 
Ha bármi kérdésetek van akkor ide írjátok le->  http://ask.fm/nomnooomhazza  és megis kapjátok rá a választ :) 
Csak még annyit akarok, hogy értékelem a 11.000 látogatót :D és még annyit, hogy azt hiszem lassan a történet vége fele közeledünk.


Mint kiderült, anyát is beavatta ebbe a kis 'lepjük meg Darcy-t' projectjébe, sőt még ki tudja kit..
Az ablak mellett ültem, amitől egész végig rosszul voltam, magyarázat rá; tériszony. Szerencsére egy kisebb bőröndöt felhozhattam magammal amibe gondosan bepakoltam gyógyszereket, váltóruhát, kaját és egy újonnan szerzett könyvet.
16 óra repülés egyhuzamban nekem kicsit sok, így előkaptam az mp4-et, bedugtam a fülest és megpróbáltam elaludni, vagy legalábbis pihenni egy kicsit.
Már 8 órája felszállt a gép és a mellettem ülő férfi egész mélyen aludhatott, csak néha-néha felhorkant jelezve, hogy még él. Türelmem fogytán volt így a mentőeszközt kutattam elő. Furcsa, de nem gyógyszert hanem könyvet. Néha úgy beleélem magam egy könyvbe, hogy elfelejtkezek a külvilágról-és talán ez most segíteni fog.
"..Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem.." – hangzottak el bennem ezek a szavak, majd kénytelen voltam abbahagyni az olvasást.
- Elnézést, jól van?- aggodalommal teli tekintettel vizslatott a férfi.
- Persze. – becsuktam a könyvet. – Miért?
- Csak mert fal fehér. Tán nem valami horror-t olvas?
- Nem, vagyis nem mondhatni horrornak. – az ablak felé fordultam,- a látvány csodás de.. – Tériszonyom van..
- Szeretné ha helyet cserélnénk?-
- Megköszönném!
Megtörtént a helycsere és az út hátralévő részén mindent megtudtam Patric családjáról.
***
- Ugyan, kérem! Csak annyit áruljon el, hogy hova megyünk. - faggattam a sofőrt.
- Kisasszony..
- Darcy. – szóltam közbe.
- Darcy. Meg van kötve a kezem, ha érti..
- Értem. Akkor csak annyit áruljon el, mikor érünk oda.
- Hamarosan. – és ezzel le is zártuk.
Los Angeles. Mit keres én itt? Hihetetlen. 
Mély agyalásomból a sofőr magyarázása rázott fel.
-Darcy, kisasszony. Megérkeztünk. -kinéztem a sötétített ablakon de csak a partot láttam. Egy árva lélek nem jár erre.-Innen gyalog kell mennie, de itt a levél amit oda kell adnom.-nyújtotta hátra. -Vigyázzon magára.
-Köszönöm.-vettem át. -A csomag ?
-Azt hagyja a kocsiban. és javaslom cseréljen cipőt.-mondta mosolygós hangon.
-De csak ezt hoztam.-néztem le a a lábamra.-Majd leveszem.. Mindenesetre köszönök mindent.
-Nekem ez a dolgom.-fordult hátra és kezet ráztunk.


Kimásztam a kocsiból kezemben a cipővel elindultam a partra, hogy majd ott elolvasom a levelet. Lassan lépkedtem a homokban, magamba szívtam a California-i levegőt majd mikor a parthoz értem, megálltam gyönyörködni a tájban.  A nap lemenőben volt, meseszép.
Félredobtam a cipőt, majd lehuppantam a homokba.  Felbontottam a levelet amiben ez állt; 


' Remélem tetszik Los Angeles és a part. Gyere a stég fele. Ott majd lesz egy kendő, kösd be a szemed, és várj!
Harry X '
Felpattantam és cipővel a kezemben rohanni kezdtem, a stég fele.
Remegtem az izgalomtól, de legbelül féltem is. A ruhámra felcsapódott a víz, de nem foglalkoztam vele, csak minél hamarabb oda akartam érni, Hozzá.



Zihálva megálltam a stég végén, leültem, a lábam lógott és épphogy nem ért a vízbe. Ahogy írta, ottvolt egy fekete kendő amit egy ideig szorongattam, -kételkedtem. Majd végül megadtam magam, és bekötöttem a szemem.. már csak várnom kell,ami persze nem az erősségem.
Dúdolgatni kezdtem valamit, mikor valaki a kezét a vállamra tette. Ösztönösen odakaptam, erős, nagy keze van. Ez talán Ő.
-Harry?-szólaltam meg rekedt hangon. Mély hangon kacagni kezdett.
-Nem, de bízz bennem.-folytatta amint abbahagyta a nevetést. Hangja ismerős volt.. olyan simogató, kellemes. -Bízz bennem, hadd segítsek felállni.-karolt át és felsegített.
-Zayn! Zayn te vagy az.. -suttogtam mintha nem szabadna senkinek sem meghallania.
-Csak gyere..-karolt át és vezetett végig a parton.
-Hova megyünk?-dadogtam. Tulajdonképp zavarban voltam, és ilyenkor szokásom extralassan menni.
-Darcy..szedd a lábad.-majd felkapott a hátára és így vitt végig.-Majd így talán még ma oda érünk..
-Kérdezhetek valamit, Zayn?-karoltam át a nyakát.
-Attól függ.-vágta rá közömbösen.
-Utálsz?
-Remélem nem gondoltad komolyan..
-Az igazat mond, és most!
-Igazából annyira nem ismerlek, de örülök neki, hogy boldoggá teszed Harry-t. Sokkal boldogabb, és amiket hallottam rólad..
-Mit mondott?
-Loui-val beszéltem. Ő mondta, hogy táncolni tanítod.
-De hát a barátom, persze, hogy segítek neki, ha megkér.
-Na itt vagyunk.-dobott le. -Most itt várj.-szaladt el.
-De Zayn..-kiáltottam, de valószínű meg sem hallotta. Ott álltam.. hol is?! Nem tudom.. a nagy semmi közepén tök egyedül. Úgy 10 perc várakozás után meghallottam nyilván Zayn lépteit a homokban. Csakhogy ezek a léptek halkabbak voltak, kecsesebbek.
-Te vagy az ?-nyújtottam ki a kezem és hadonászni kezdtem. Megragadta a kezem és az arcára tette.
-Felismersz?

(10 'elolvatsam' & 5 kommi.. ) :*

8 megjegyzés:

  1. "Elolvastam"-négyzet nincsen, de *Elolvastam*,, És fúúúúú.. Következőt szeretnék.! Right Now.!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett.:) imádom és sies.:)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jóóóó.:) siess a kövivel.:$$

    VálaszTörlés
  4. Tűkön ülve várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  5. tudom mégegyszer írok..:$ de muszáj.ugyanis van egy meglepim.:$
    http://mylovestorywith1direction.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon aranyos vagy, köszönöm! :) a részt hamarosan hozom:) D. xx

      Törlés
    2. és nekem is van egy meglepim a blognak: http://jedwardstory.blog.neon.hu/archives/2012/08/21/A_blog_elso_dija/

      Törlés