Mikor hazaértem,inkább rögtön felrohantam a szobámba. Ki akartam ezt az egészet adni magamról,ezért befeküdtem az ágyba és a párnámba szorítottam a fejemet. Nem,nem akartam megölni magam,pedig az lett volna a legjobb. Hülye voltam,amiért megkérdeztem ezt az egészet... De ha nincs túl rajta,minek hívott el randira!?
Fiúk...ki érti őket.
Nem tudtam magammal mit csinálniiiiiiii....inkább csak sírtam csendesen. Ekkor a tesóm jött be hozzám,és mondta,hogy keresnek telefonon.
-ki az!? senkivel sem akarok beszélni...
-Liam az,és sűrgősen beszélni akar veled.
-mond meg neki,hogy én viszont nem akarok vele. még nem jöttem haza,mond azt...
-okéééé,te tudod.
Ezután becsukta az ajtót,belőlem pedig kitört a sírás. Miért is sírok pontosan!? Egy fiú miatt,aki egy a sok közül!? Ugyanmár... Dühösen töröltem le a könnyeimet,és semmi másra nem vágytam,csak egy fürdőre és alvásra.
Másnap reggel viszonylag hamar keltem,de a szívembe megint beköltözött a mélabú. Nem tudom,mi van velem... Tegnap sírtam egy fiú után(!),amit abszolúte nem szoktam,mostmeg...
Inkább csináltam magamnak valami harapnivalót,de egy falat se ment le a torkomon. Úgy éreztem,ki kell adnom magamból a sok szomorúságot és fájdalmat,amit a tegnap este okozott,ezért elmentem kicsit futni. Az mindig segített nekem.Felvettem a futócipőmet,az MP4-emet a fülembe helyeztem,a hajamat leengedve hagytam,felvettem egy shortot és egy szabadidőnadrágot,és már indultam is.
Az elején csak kocogtam,de a végén már sprinteltem. A szél süvített,olyan volt,mintha húzna vissza a múltba,kevésbé haladtam miatta,a hajamat szó szerint tépte. Mire elértem a kiszemelt pontig,hevesen kapkodtam a levegőt.
Talán nem is a jelenből menekülök,hanem a bennem maradt múltból. Talán Liamtől is...
El tudom képzelni,a fájdalom sok mindenre képes. Ekkor ébredtem rá,hogy megint én voltam a hibás... mindenért. De még nem tehettem jóvá a Liam-esetet sem,túl friss volt ez még neki és és nekem is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése