Amennyire sikerült,próbáltam megtartani a távolságot Liam és köztem. Nem akartam,hogy megtörténjen... Nem akarok megint pofáraesni. Nem,nem lesz több köztünk a barátságnál. Kizárt dolog.
Ahányszor hívott,nem vettem fel. Ahányszor eljött,direkt nem nyitottam ajtót. Kell egy kis idő,amíg megszokom a gondolatot,hogy szerelmes vagyok. Ő nem így érez,ebben biztos voltam.Addig jó,míg nem találkozunk,nem beszélünk,stb.
A kínlódásom egyik,és végső napján viszont nem kerülhettem el a végzetemet.Lementem a boltba,vigyázva,hogy senkinek se legyek ismerős,napszemüveggel és baseballsapkával a fejemen léptem ki a házból,hogy aztán nagy sétát téve eljussak a boltig. Fárasztó volt ennyit gyalogolni,de üsse kő. Egy ideig nem volt semmi baj,aztán megláttam egy ismerős autót. Baljós jelet éreztem,az agyam rögtön kapcsolt,és máris hátraarcot vettem,hogy elhagyjam a helyszínt. Szedtem a lábamat,ahogy csak bírtam,de túl lassúnak bizonyultam...
-Tanya!? szia ! mi van veled? próbáltalak elérni,de semmi.
-Öhm...kicsit elfoglalt voltam mostanában,vagyok,hogy helyes legyen. már mennem is kell. Bocsi,szia!
-Hééé,nem fogsz megszökni,kisasszony.-fordított maga felé. de mivel nem voltam hajlandó felnézni a szemébe,az állam alá nyúlt,és kényszerített,hogy nézzek rá.-mi történt veled? mi a baj?
-Nincs semmi...-de a hangom semmi őszinteségről nem tanúskodhatott,mert vonakodna húzta fel a szemöldökét.
-Most mond el az igazat,kérlek ! hátha tudok segíteni...
-Ezen nem tudsz segíteni.-feleltem egyszerűen.
-És ha mégis!? nem tudhatod-mosolygott rám,és már kezdtem megenyhülni,amikor eszembe jutott,mekkora fájdalom lenne ez a jövőben.
-Nem,ebben nem tudsz segíteni. Saját probléma. Most viszont tényleg mennem kell. minden jót...-el akartam futni a közeléből,ami sikerült is.
Basszus,ezt nem hiszem el... Nekem van lelkiismeret-furdalásom emiatt az egész miatt! Ez hihetetlen... Addig jó mind a kettőnknek,amíg ez a barátság megmarad csak barátságnak,habár ebben a helyzetben még barátok se vagyunk nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése