38.rész-Találkozás 2/2-Darcy

Gabi kiment a konyhába és megkérte hogy segítsek neki, persze ez csak egy ürügy volt hogy kettesben beszélgethessünk. A fiúk pedig szemlátomást jól elvoltak.

-Nagyon kedves ez a fiú.-pakolgatta a tányérokat.
-Igen, tudom.
-És szereted őt?-állt meg és komolyra váltotta a szót.
-Az igazság az, hogy szeretem.Csillapíthatatlanul szeretem..Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.-vallottam be.
-Azt látom rajta hogy ő is odavan érted, ahogy rád néz.
-És az baj?
-Nem, sőt örülök neki hogy rátaláltál. Mióta is vagytok együtt?-érdeklődve ült le az asztalhoz velem szembe.
-Nemtudom, ez még bonyolult.-sóhajtottam.
-Mi az hogy bonyolult?! Kifejtenéd nekem egy kicsit?
-Hm, hát bonyolult. Szeretem de ugyan akkor néha a frász tör rám amikor vele vagyok. Tegnap az egész napot együtt töltöttük de én folyton attól féltem, hogy el kell mennie.
-Valamilyen szinten érthető. De ettől ne félj, ha szeret úgyis visszajön!-szokásos kedves hangján, meleg tekintetével biztatott.-És én látom rajta hogy odavan érted, szóval nyugi. Inkább menjünk vissza mielőtt ők jönnének fülelni.-nevetett.

Visszaballagtunk a többiekhez. Amit láttam kicsit meglepett. Harry az ölében Teddyvel játszott közben Apával vitatták meg a focimeccset. Talán csak 5 percere kellett őket egyedül hagyni, jobban kijöttek mint vártam. Csakhogy persze a legszebb pillanatot kell elrontania a telefonnak. Feltételezem Paul volt vagy valamelyik srác, és amit annyira de nem vártam. Mennie kellett.

-Sajnálom de most mennem kell, örülök hogy megismerhettem önöket.-állt fel.
-Részemről a szerencse, fiam-állt fel apa és megint kezet ráztak.
-Darcy, szeretnéd hogy hazavigyelek?-fordult felém arcán aprócska mosollyal.
-Igen, az jó lenne.-hisz még tovább lehetek vele.

Könnyes búcsút vettünk mindenkitől. A kocsiban ismétcsak fogtuk egymás kezét. És most már biztos voltam benne hogy szeretem.Pillanatok alatt, még én őt figyeltem már haza is értünk.

-Köszönöm ezt a csodás napot!-mosolygott kedvesen.
-Ne köszönd. Örülök hogy veled lehettem. Mikor látlak újra?-hangom megcsuklott.
-Megígérem hogy hamar. Amint lehet, jövök!-cirógatta meg lassan az arcomat.
-Istenem, máris hiányzol.-a szívem egyre hevesebben vert.
-Beléd szerettem, de nem tudom az okát. talán ezért vagyok érted annyira oda..-mutatóujja az ajkamon játszott.
-Nem akarom hogy miattam elkéss.-zavartam meg a pillanatot.-Remélem tényleg hamarosan látlak.
-Szeretlek!-suttogta.

Kiszálltam, megvártam még el nem tűnik a kocsi a sarkon és csak azután mentem be. A szobámban az ágyra vetettem magam és az emlékeimbe úszkáltam.