41.rész-Just say & do !-Tanya

Ahogy kiléptem az ajtón,furcsa dolgot vettem észre rajta...A ruhája...Olyan ismerős volt,mintha már láttam volna rajta ezt,de az lehetetlenség,hiszen több száz ruhája lehet. Elhesegettem ezt a gondolatot a fejemből,és próbáltam a mostanra koncentrálni. A haja kuszább volt,mint valaha és a mosolya olyan volt,mintha ezer bajt és fájdalmat át tudna vészelni. Az a kis érzés,hogy tényleg ismerem,egyre nagyobb képtelenségnek tűnt,mégis tudtam,hogy ismerem...a szívemben tudtam.

-Szia,gyönyörű vagy !
-Köszönöm...-pirultam el.-Te is jól nézel ki-nevettem.Ő visszanevetett rám.Próbáltam természetes és laza lenni,de mégis én éreztem magam kínosan,ha rám nézett. Nem megy nekem ez a "21.századi kislibák" játéka.
-Indulhatunk?-nyitotta ki előttem a kocsija ajtaját. Minden félelmemet félredobva szálltam be az autójába,pedig a szívem mélyén rettegtem. Úgy döntöttem,nem mondom el neki a félelmen tárgyát,pedig látta,hogy feszültebb vagyok a kelleténél...
-Persze-mosolyogtam.
-Minden rendben van?-arcáról aggodalom és kételyek tükröződtek.
-Hogyne. Hova is megyünk?
-Majd meglátod,de egyet megigérhetek,nem oda,ahová először vittelek...-nevetett,és most voltam teljesen kétségbeesve. Hova vitt először? Mit csináltunk ott egyáltalán? A pánik és a harag hirtelen jött elő bennem,de megpróbáltam lenyugtatni magam.
-Hova is vittél először? Tudod,nem emlékszem semmire...-mutattam a halántékomra.
-Oh,tényleg,bocsánat. Mindig elfelejtem,hogy a Liam-rész törölve lett.-nevetett,én pedig legszívesebben kifutottam volna a világból szégyenemben.
-Nem direkt lett törölve!-háborodtam fel. Ekkor egy dörgés hallatszott nem is olyan messze tőlünk. Úgy látszik,az időjárás az én pártomon van.
-Hé,nyugi,nem sértésnek szántam !-gyorsan rámnézett,aztán az útra.
-Akkor miért közlöd úgy,mintha én akartam volna,hogy minden veled töltött emlékem semmibe menyjen!? -a sírás kerülgetett.Könnyeim szaporán gyűltek a szememben,hogy egy kitörés alkalmával végigcsorogjanak az arcomon. -Nekem sem jó,hogy mindent újra kell éljek,nem zavar?
-Tanya,nyugodj meg...-próbálkozása reménytelennek bizonyult.
-Ki szeretnék szállni !
-Mindjárt elered az eső,nem szállhatsz ki !
-De,kifogok.Kérlek,állj meg.-erőszakoskodásom hatására megállt végre,én pedig kint találtam magam a zuhogó esőben. Észre se vettem,hogy esik...

Hallottam,hogy a kocsi megáll,de miután futásnak eredtem,nem néztem hátra. Az erdőbe futottam,amely az út mellett haladt.
Többnyire elestem,annyi gally és gyökér állt ki a földből,megtépett és megázott ruhám pedig hozzámtapadt. Remek. Nem is tudom,ki elől futottam. Az "érzéseim", Liam vagy szégyen elől. Mind a háromtól,jó messze. A hajam folyton az arcomhoz csapódott,úgy hatott,mintha ostorok csapkodnának. A szívem hihetetlen  tempóban vert,de ekkor egy tisztásra értem,megnyitva előttem a hegyek és völgyek látókörét. Csodálkozásomat egy alak szakította félbe,akit nem láttam a sötétségtől,de feltételeztem,ki az. Az ég megint dörgött egyet,megvilágítva az alakját előttem.

-Miért jöttél utánam? Meg sem érdemlem,hogy foglalkozz velem,hiszen nem is ismerlek ! Vagyis ismertelek,de minden az én hibám,és hiába akarok visszaemlékezni,nem megy sehogysem. Pont te nem érdemled ezt,aki folyton segített nekem,gondolom,és törődött velem. Azt sem értem,miért hívtál fel és miért akartál velem találkozni,de ha nem felejtettem volna el az összes veled töltött emlékeimet,akkor tudnám,és...-a szóáradatomnak ő vetett véget. Pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot,és máris sokkal közelebb került hozzám,mint amennyire szerette volna az agyam. A szívem még közelebb húzta volna.
-Befognád?-kérdése megint felháborított.
-Mi az,hogy fogjam be!? Hogy mondhatsz ilyet? Előttem nem kell macsót játszani vagy a híres énekest,akit nem érdekel senki és semmi,és nagy ívben tesz rá,hogy ki mennyit szenved érte és az érzéseit sem nyilvánítja ki...

Ekkor egy váratlan dolog történt,amely valószínűleg örökké bele fog vésődni az emlékezetembe. Szó szerint betapasztotta a számat. Ajkai a hűvös idő ellenére is melegek és puhák voltak. Éreztem,hogy minden érzést próbál elmondani vele,és én is így tettem. Úgy kapaszkodtam belé,mintha soha nem akarnám elengedni,ő pedig hasonlóképpen tett. Csak álltunk ott,csurom vizesen,minden pillanatot kihasználva. Mikor befejeztük az "érzelmeink kimutatását",csendesen megszólalt:
-Érzelem-kinyílvánítás,pipa...-fejét a fejemnek támasztotta,szeme csak úgy csillogott.
-Befognád?-húztam magamhoz újra,és mostmár tudtam,hogy fürödnöm sem kell éjszaka.